Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

Ökumenikus imahét

— Felvéve:

Hát részekre szakítható-e Krisztus? Idén a kanadai keresztyén közösségek állították össze az egyetemes imahét liturgiáját, amiben jelentős szerepet kapott az őslakosok és a bevándorolt különböző nemzetiségek gondolatvilága is. Országszerte sok száz templomban gyülekeznek a lelki közösség megtapasztalására vágyók, hogy kifejezzék a sok ellentét ellenére megvalósuló lényegbeli egységet.

Esemény megnevezése:
  • ökumenikus
Időpont: 2014. 01. 21.
mikortól: 18:00 meddig: 19:00
Helyszín: Dunaegyháza, evangélikus gyülekezeti terem
Esemény hozzáadása a naptárhoz vCal
iCal
P { margin-bottom: 0.21cm; }

Kedves Testvéreink!

 

Újra itt az idő, hogy imádkozzunk egymásért és önmagunkért! „Ki önmagában kíván / Meglenni – álmot űz.” (EvÉk 474/2) Ez az énekrészlet is arról tanúskodik, hogy szükségünk van egymás ajándékaira. Mindhárom felekezetnek van olyan kincse, amit ha megoszt a többiekkel, akkor az egész Egyetemes Egyház gazdagabbá válik általa – s rajta keresztül helyi gyülekezeteink, településünk.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek